Darius Foroux írt egy listát arról, milyen bakikat ne kövessünk el, ha sikeresek akarunk lenni. A szerző szerint nincs általános, mindenkinél működő recept, ellenben léteznek magatartásformák, amelyek megakadályoznak bennünket céljaink elérésében. Következzenek ezek közül a leggyakoribbak – ha felismered valamelyikben magadat, fordítsd a javadra, és törekedj a hiba kijavítására!
- Mindig elvonja valami a figyelmüket
Ha azt érzed, több különböző irányból érnek impulzusok, akkor is fókuszálj egy dologra. Ha például beszél hozzád valaki, ne kezdd el közben nyomkodni a telefonodat: ez nemcsak illetlenség, de te sem vagy képes kellően befogadni az átadni kívánt információt. Ebben az esetben emlékeztesd magadat arra, hogy összpontosítanod kell a pillanatra és arra, akivel éppen vagy.
- Dumálnak cselekvés helyett
Ismerős? „Elkezdtem egy vállalkozást.” „Készülök a maratonra.” „Elhatároztam, hogy lefogyok.” Tudod, mi a jobb annál, mint amikor bejelentenek egy dolgot? Ha csinálják azt. Előfordulhat ugyanis, hogy azzal, ha kimondasz valamit, és learatod a dicséreteket, becsapod az elmédet. Ekkor azt érzed, mintha már megtetted volna, amit be sem fejeztél, rosszabb esetben még el sem kezdtél. Cselekedj szócséplés helyett, a dicsekvést pedig tartogasd arra az esetre, ha már megtörtént az adott dolog – ezzel motivációdat sem veszíted el.
- Nem megfelelő emberekkel töltik idejüket
A barátok ösztönözhetnek arra, hogy a lehető legjobbat hozd ki magadból, ugyanakkor előcsalogathatják rossz oldaladat is. Szeretnél például egészségesebbé válni? Akkor vedd körül magad olyanokkal, akik támogatnak célod elérésében, ellenkező esetben nagyobb valószínűséggel vallsz kudarcot. Ne feledd: az emberek táplálják egymás energiáját.
- A negatív dolgokra fókuszálnak
Biztosan te is ismersz valakit, aki állandóan panaszkodik: „Jaj, beázott a cipőm, ez elrontja az egész napomat.” „Már megint nem köszönt a bolti eladó.” „Nem úgy fogalmazott egy illető, ahogyan azt elvártam volna.” Mindenkinek lehet rossz napja, ez természetes, de ha mindig mindent utálsz, akkor azt vetíted ki másokra, hogy az életed rossz. Tényleg azt akarod, hogy ezt higgyék?
- Pató Pál urak
Gondolj bele, mielőtt valamilyen feladatra haladékot kérsz: tényleg jobb lesz attól az eredmény, ha később fejezed be? Amennyiben nem a válasz, akkor csináld meg most. Egyik állandó szereplőnk, a szeptemberi Változtass a Gano Excellel! előadója, Nyíri Zoltán Facebook-oldalán írta le egyik ügyfelével történt hónapindító párbeszédjét:
– Egy tízes skálán mennyire akarod ezt a havi célt?
– 15!
– Wow! És mit fogsz tenni érte ezen a héten?
– Hát, most már mindjárt vége a napnak, holnap, meló után kerti munkát kell csinálni, a hétvégén vendégek jönnek, szóval szerintem a jövő héten kezdem.
– Ja, értem. Te tudod… Én azt tanultam, hogy az akarat próbája a cselekvés. Jól érzem, hogy ez a 15-ös akarat még nem elég nálad a gyors cselekvéshez?
– Nem érzem azt, hogy az a pár nap jelentős különbséget tenne.
És te, kedves olvasó, hogy vagy ezzel?
- Nem hallgatnak meg másokat
A jó hallgatóság segíthet szoros, értékes kapcsolatok kialakításában és fenntartásában. Néha kérdezd meg csak úgy ismerőseidet, hogy vannak. Hallgasd végig őket ahelyett, hogy magadat helyeznéd előtérbe, és ismételd el néhány mondatukat: meglásd, hálásak lesznek figyelmedért.
- Lusták
Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor kísértésbe esünk, és visszavonnánk egy-egy tervünket vagy ígéretünket. Ilyenkor gondolj arra, hogy az új élmények szebbé teszik az életet. Ha engedsz a lustaságnak, és nem veszel részt családod, munkatársaid, csapatod életében, közvetve pedig sajátodban, akkor egyszerűen nem vagy méltányos azokkal, akik meg szeretnék osztani veled örömteli pillanataikat.
- Nem tanulnak
Régebben nem volt ennyi lehetőség, mint manapság: a nők például nem dönthettek arról, mit akarnak csinálni. Manapság könnyebb hozzáférni a keresett információhoz, mint valaha. Azok, akik könyveket olvasnak, kérdéseket tesznek fel, kíváncsiságukat követik, nagyobb hatalommal bírnak jövőjük elképzelésében és alakításában. Ugye, milyen nehéz lenne álmodni arról, amiről fogalmunk sem lehet?
- Nem kedvesek
Ne mézesmázos legyél, hanem őszintén kedves. Ha nem tudod meghatározni, mit jelent ez, akkor valószínűleg goromba vagy. Ez hosszabb távon nemcsak az emberekkel való kommunikációt nehezíti meg, de ha magaddal sem vagy elnéző, azzal saját és környezeted életét is megnehezíted.
- Feladják
„A siker legbiztosabb módja az, ha még egyszer megpróbáljuk.” – mondta Thomas A. Edison, minden idők egyik legnagyobb feltalálója. Nem győzhetsz, ha meg sem kísérled. Ha hibázol, az sem probléma, gyakran megesik: állj fel, rázd meg magad, és kezdj neki újra. (forrás: Forge)