Legyél bár kezdő ifjú titán vagy évek óta a szakmában pörgő profi hálózatépítő, esetleg a téli szunyókálásából éppen felébredő lehetőségkereső, ahhoz, hogy jól kezdd az új évet, rendelkezned kell azzal a többlettel, ami előrehajt, bátrabbá, kommunikatívabbá és lelkesebbé tesz a többi embernél. Mindahhoz pedig, hogy ezek tartósan a tieid legyenek, el kell sajátítanod az önmagad és mások motiválásához szükséges eszközöket.
Alább olyan, a hétköznapokban alkalmazható praktikákat olvashatsz, amelyek mindennapi gyakorlása elengedhetetlen ahhoz, hogy dinamikusan bővülő hálózatépítőid a te jó példádon keresztül sajátítsák el a szakma velejét. A következő kérdések elméletben vagy gyakorlati tapasztalatod során már biztosan felmerültek benned:
- Hogyan fogom rávenni magam, hogy az aznap megkezdett 25. telefonhívásom előtt is ugyanolyan lelkes legyek, mint az elsőt megelőzően?
- Hogyan érjem el, hogy az én csapatomból vegyenek részt a legtöbben a céges rendezvényen?
- Mi lehet az oka annak, hogy a hozzám hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek rendszeresen kitüntetéseket vesznek át, míg én még mindig csak gondolatban indítottam el a rubinigazgatói lábamhoz szükséges két új alsó vonalamat?
Hogy hol kezdődik a munka, és mi változtatja meg alapjaiban az életedet ahhoz, hogy elérd, amit akarsz? Önmegvalósításra, elismerésre, anyagi függetlenségre, sokkal több szabadidőre vágysz? Esetleg csak a saját és családod mentális és testi egészsége késztet cselekvésre? Az, hogy ezekért mikor kezdesz el tenni, csak a te döntéseden múlik, amint azonban elhatároztad magad, segítséget nyújtanak az alábbi tanácsok, a teljesség igénye nélkül.
Tervezz!
Kezdj el külön füzetet vezetni munkád megszervezéséhez. Írd le, mit szeretnél, és hogy milyen lépéseket kell megtenned ahhoz, hogy megvalósítsd. Enélkül esélytelen, hogy egy komoly üzleti vállalkozást elindíts. Legyen külön füzeted a céljaid számára, és ebben vezesd, hogy mit akarsz elérni, mennyi időn belül, és mit kell ehhez tenned. Ezenkívül vezetned kell még egy kontaktlistát, valamint egy vevőnyilvántartót az utókövetéshez. Határidőnapló is kell, hogy pontos légy.
Konzultálj, érdeklődj, nézz utána!
Keresd fel azt a személyt, aki már messze előtted jár. Nyerd el szponzorod figyelmét, légy te az, akire az idejéből a legtöbbet szán. Mutasd meg, hogy neki az éri meg leginkább, ha értékes gyakorlati tanácsaiból neked jut a legtöbb. Hogyan érheted ezt el? A kérdések feltevése és az elméleti tudás megszerzése mellett bizonyíts is. Legyen a te csapatodban a legtöbb regisztráció, törekedj arra, hogy hónapról hónapra emelkedjen a csoporteladási számod (TGPV), és igyekezz jelen lenni minden általa és a cég által szervezett rendezvényen. Ötletelj, és légy proaktív, ne várd meg, hogy mások előbb cselekedjenek nálad.
Találd ki, mi az, ami valóban motivál téged!
Írd le azt, ami örömet szerez neked. Meríts energiát ezekből az örömforrásokból napi szinten. Gondold át, hogy például szeretsz-e segíteni az embereken. Szereted, ha fontos vagy számukra? Szereted, ha az átlagos napi bevételed hónapról hónapra növekszik? Kezdd el ezek alapján mérni a napi munkádat.
Mindennap ajándékozd meg magad. Ha például szeretsz állatkertbe járni, és a belépő 3000 forintba kerül, akkor keresd meg az árát a havi jutalékoddal, vagy vásárolj 180 PV felett, és a 10 forintért kapott promóciós termék árából menj el az állatkertbe. A lényeg, hogy arra fordítsd a munkádból származó Gano Excel-es bevételedet, amire eltervezted, és ami örömet szerez számodra.
Teljesíts egy kicsit túl azon a részfeladaton, amit kitűztél. Eltervezted, hogy heti öt napon keresztül napi három megkeresésed lesz? Hívj fel a névlistádból egy emberrel többet négy napon keresztül. Így az előre kiszámolt 15 ember helyett rövidebb idő alatt 16 emberrel ismerteted meg azt a lehetőséget, hogy hozzád hasonlóan az ő életük is boldogabbá, egészségesebbé válhat. Sikerélményed lesz ettől, és magadra is több időd jut majd.
Kezdd el a szokásos napi teendőidet olyan zene hallgatásával, amit nagyon szeretsz, feldob, és megadja a ritmust a reggelhez. Hallgass vagy olvass előadásanyagokat, például olyat, amelyben Gano Excel-tagok osztják meg terméktapasztalataikat. Így egyszerre informálódhatsz, tanulhatsz, megismerheted a hálózat tagjait, valamint lelkesedhetsz. Nincs is jobb annál, mint ha egy elvégzett tevékenységnek több hasznát is láthatod.
Sportolj! A több endorfin hatására örömmel telibb, mosolygósabb, kitartóbb leszel, és mindenki észre fogja ezt venni rajtad. Étrend-kiegészítőink jótékony hatással lehetnek szervezetedre, de a teljes megújuláshoz nem elég csak pár kapszulát bevenni.
Találkozz pozitív beállítottságú emberekkel. Nincs is annál demoralizálóbb, mint amikor pesszimista emberek adnak kéretlen tanácsot.
Hogyan csináld szponzorként?
Jó szponzor=jó vezető. Akkor lehetsz a szakmád kiválósága, ha megtanulsz az emberekkel bánni, és megfelelő minta leszel számukra. Tanácsainkat a következő pontokban foglaltuk össze.
Top 10 viselkedés, amivel elérheted, hogy hálózatépítő csapattársaid motiváltak maradjanak, és csak veled akarjanak dolgozni:
- Tartsd be az ígéreteidet. Ne tégy olyan ígéretet, amit nem tudsz betartani. Ennek érdekében tanulj meg nemet mondani.
- Mindig mutass érdeklődést a jó munkatárs iránt.
- Ajánlj csapattársadnak karrierlehetőséget. Meséld el neki, és juttasd eszébe, hogy a hálózatépítés az az üzleti modell, amelyben ő lehet a legjobb, amelyben megvalósíthatja önmagát. Mondd el neki, hogy ehhez képzésekre van szüksége.
- Kérdezd meg őt a véleményéről, hallgasd meg a mondandóját.
- Ha munkamegbeszélést tartotok, mert a kitűzött célt valósítjátok meg, mindig valami pozitívummal kezdd. Emeld ki neki, mit csinál jól, a munka melyik részében számítasz természet adta tehetségére.
- Ha valamit jól csinál egy csapattársad, szánj rá pár percet, hogy elismerd, és hagyd, hogy elmesélje neked, mit tett azért, hogy részcélját elérje.
- Ne hallgasd el, ha valamit nem jól csinál. Nincs annál rosszabb, mint ha nem szólsz, hiszen a te felelősséged őt a jó mederbe terelni, de ne légy tolakodó sem. Használj asszertív kommunikációs technikát, mondd el, hogy amikor te voltál hasonló helyzetben, te mit tettél. Éreztesd, hogy az út, amelyet választott, bár nem a tiéd, sikeres lehet, és a te ajtód mindig nyitva áll előtte, amennyiben tanácsra lenne szüksége.
- A lehető legtöbb feladatot kezdd el delegálni. Ezzel mutatod meg, hogy bízol a csapattársadban, így kezded el segíteni önállóságát. Légy megfigyelője és mestere a szponzoráltadnak, de ne dolgozz helyette.
- Hálózatod fejlődése érdekében gondoskodj róla, hogy barátságos légkör alakuljon ki csapattársaid között. A legfontosabb, hogy hogyan érzik magukat az emberek körülötted.
- Végül, de nem utolsósorban mutass jó példát. Ne feledd, csapattársaid azt fogják követni, amit teszel, és sosem azt, amit mondasz nekik.
Kérdésed merült fel, vagy megosztanád tapasztalatodat? Írj az info@ganoexcel.hu-ra, és ha szeretnéd, a te történeted is megjelenhet oldalunkon.