Szeptember utolsó vasárnapján ünnepeljük a szív napját
Az alkalmat a Szív Világszövetsége jóvoltából 2000 óta mindenütt egyszerre rendezik meg – a kezdeményezéshez Magyarország már az első évben csatlakozott. 2018-ban szeptember 30-án fogják felhívni a figyelmet a szív egészségének fontosságára. Ezen a napon Budapesten a Millenárison biztosítanak ingyenes szűrővizsgálatokat (vércukorszint-, koleszterin-, érszűkület-, vérnyomás-, testzsír- és RR mérést, SCORE meghatározást, illetve EKG-vizsgálatot).
Tudtad?
A kardiovaszkuláris betegségek a szívre és a keringési rendszerre hatnak. Ezek a betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen. Világszerte minteg y 17 500 000 ember hal meg évente szív- és érrendszeri megbetegedés következtében.
A pecsétviaszgomba potenciális hatásai
A pecsétviaszgombát a tradicionális kínai orvoslásban már régóta alkalmazzák, de a kivonatát a nyugati országokban is fogyasztják tabletta vagy kapszula formájában annak reményében, hogy javíthatja a szív- és érrendszer egészségét. A Gano Excel ganodermakivonatot tartalmazó táplálékkiegészítőit itt találod.
Korábbi tanulmányok azt sugallják, hogy a pecsétviaszgomba antioxidáns hatású, jótékonyan hathat a vérnyomásra, a plazma lipidek és a glükóz szintjére. Egy 12 hetes, 26 ember bevonásával végzett vizsgálat azt mutatta, hogy a Ganoderma lucidum növelheti a „jó” HDL-koleszterintet és csökkentheti a triglicerideket. A vizsgált alanyok a ganodermát jól tolerálták, a BMI-jük és a vérnyomásuk nem mutatott változást sem a pecsétviaszgombával, sem a placebóval való kezelés esetén. Az inzulinrezisztencia azonban alacsonyabb volt a ganoderma alkalmazása után, mint a placebo esetében. A trigliceridek szintje csökkent, és a (jó) HDL-koleszterinszint emelkedett a pecsétviaszgombával kezelés során. Az eredmények azt jelzik, hogy a Ganoderma lucidumnak enyhe antidiabetikus hatásai lehetnek, és potenciálisan javíthatják a cukorbetegséghez gyakran társuló diszlipidémiát (kóros vérzsírszintet).
Mit tehetsz?
Nagyobb például a szívroham és a stroke kockázata azoknál az embereknél, akiknek magas a vérnyomásuk, vagy a glükóz- és koleszterinszintjük. A kardiovaszkuláris megbetegedések jelentős része megelőzhető lenne egészségesebb életmóddal és rendszeres szűrővizsgálatokkal. Az életmódváltás magában foglalja a több mozgást, a dohányzás abbahagyását, valamint az egészségesebb táplálkozást.
Mit csinálj? Tegyél ígéretet magadnak! Ígérd meg, hogy egészségesebben fogsz étkezni, többet mozogsz, leszoksz a dohányzásról, és a szeretteidnek is segítesz ezekben. Azáltal, hogy csak néhány apró változtatást eszközölsz az életedben, csökkentheted a szívbetegség és a stroke kockázatát, valamint javíthatod az életminőségedet, és jó példaként szolgálsz a következő generációnak. Az egész arról szól, hogy magadnak, a körülötted élőknek és minden embernek azt mondod: „Mit tehetek azért most, hogy gondoskodjam a szívemről… és a te szívedről?”
Egy egyszerű ígéret… AZ ÉN SZÍVEMÉRT, A TE SZÍVEDÉRT, MINDENKI SZÍVÉÉRT.