Interjú Gusztonyi Melindával
Gusztonyi Melindával először 2013-ban találkoztam a márciusi Gano Excel országos rendezvényen, amelyen házigazda szerepet töltött be. Nekem az még az első munkanapjaim egyike volt, senkit nem ismertem, így a háttérmegfigyelő biztonságával raktározhattam el magamban a minden és mindenki irányából érkező impulzusokat. Melindáról az az erős benyomásom maradt, hogy ő egy hős típus. Nem csak saját életének hőse, hanem másoké is… Erről a „hősségről” skype-beszélgettünk kedd reggel, ki-ki a maga kedvenc Gano Excel italát kortyolgatva.
– Mindenki hőse saját életének, és bejár egy utat. Az MLM szakmai munkásságod szempontjából hogyan nézne ki az a festmény vagy kép, amely ezt az utat ábrázolja?
– A kép alján, bal sarokban van a hős, előtte dombok, kanyargós, göröngyös, felfele vezető utak. Az út végén, vagyis a kép jobb felső sarkán van egy kis házikó…
– Mi jellemező erre a hősre? Milyen ő, és miket csinál a mindennapokban?
– Egy ismerősöm szokta mondani: „Megérkezett szélvész nagyi!” Folyamatosan mozgásban vagyok, tevékenykedek, szerepet vállalok, amiben csak tudok. Bár vannak más fontos szerepeim is, mint anya, nagymama, óvodai szülői munkaközösség elnöke stb., a mindennapjaimat most már a Gano Excellel élem, teljes mértékben és odaadással erre koncentrálok.
– Az ábrázolt kép a hős jelenét és jövőjét mutatja. Milyen stációk voltak előtte? Honnan indul az út?
– A hős a gyerekkorból indul. A nagyszüleimmel gyakran jártam piacra, vagy újságpapírba csomagolt napraforgót árulni 5 forintért a Balatonon. Észrevétlenül, de belém ivódott a vállalkozói szellem, szép lassan megértettem az összefüggéseket. Számomra ez egy szép indulás volt.
Aztán jött egy felhőtlen, szabad időszak. Nagylányként már eladóként dolgoztam a Balatonon. A munkámért jó pénzt kaptam, szabadon éltem, és a napi pénzemet magamra költhettem. Jó időszak volt, főleg hogy fiatalos bolondságokkal is fűszereztem: például taxival mentem Siófokra két gombóc fagyiért, vagy egy havi fizetésemért lazán vettem egy garnitúrát a helyi bútorboltban. Büszke voltam magamra, akkoriban ez nagy dolog volt. Ma már persze másképp használnám fel azt a pénzt, de meg kellett tanulnom, minek mi az ára.
– Ezután jött az MLM-mel való nagy találkozás?
– Nem. Először még szerelmes lettem, és két lánygyermeknek is életet adtam. 5 év után sajnos kiderült, hogy nem működik a házasságom, és elkezdődött egy nehezebb életszakasz, a megpróbáltatások időszaka. Talpra kellett állni a váratlan helyzetből, ezért munkába álltam, és sokáig vendéglátásban dolgoztam. Egy idő után kapcsolatba kerültem egy nagy kozmetikai MLM céggel, és itt kezdtem megtapasztalni, hogy van másfajta élet is, mint amiről én tudok. Aztán az évek során sok más hálózatot kipróbáltam, képzésekre, csapatépítőkre jártam, könyveket olvastam, de sehol nem tudtam megtalálni saját magam. Egy újabb terhesség ugyan félbeszakította a karrierem, de szülés után csak mocorogni kezdtem, elindult egy újrakezdő, kereső időszak. Addig-addig kerestem, illetve találtak rám is a lehetőségek, amíg nem találkoztam a Gano Excellel. Más ganodermás kávét már fogyasztottam korábban, de a Gano Excel termékek kóstolása után nem volt kérdés számomra, hol van a minőség. Egy év tétova üzleti tevékenység után Soo Ling Lim elhívott egy üzleti konzultációra, majd rendezvényekre kezdtem járni. Itt értettem meg a marketing terv lényegét, és azóta dolgozom tudatosan.
– Hol vagy most? Milyen a jelen stációja?
– Úgy érzem, még mindig az út elején; a magas dombok továbbra is előttem vannak. Kezdetben lazára vettem a dolgot, de aztán megértettem, hogy üzletként kell tekinteni erre az egészre. Haladtam eddig, de nem olyan ütemben, ahogy szerettem volna. Sokszor amit felépítettem két hét alatt, egy hét alatt ledőlt, mint a magas Déva vára. Mára már meghoztam a döntést: innentől kezdve vállalkozó vagyok, nem függhet mástól az én sikerem! Egy vállalkozó nem engedheti meg magának, hogy napokig ne dolgozzon, vagy ne tanuljon a hibáiból. A terv és a belsőm összhangban van most egymással, kész vagyok a domboknak nekivágni. Az is egy fontos megértésem volt, hogy néha lentebb kell helyezni a lécet, mert ha túl magas, nem tudom megugrani.
– Jól érzem, hogy a hős mostantól kapcsol át egy nagyobb sebességre?
– Igen, ilyenkor jön az újratervezés, és az addigi bukások tapasztalatát beépítve, egy újabb stáció bontakozik ki.
– Mik a buktatók? Milyen kérdések foglalkoztatnak?
– „Miért nem megy?”, „Már megint miért állt meg?” Furcsán hangzik, de az én buktatóm a siker. Ha jönnek a sikerek, képes vagyok megállni tőle, és halogatni a dolgaim. Valószínűleg nem tudom jól feldolgozni, dolgom van még ezzel témával.
– És akkor mi van az út végén abban kis házikóban? Mi a cél?
– Szeretnék írni egy könyvet az MLM magyarországi tapasztalataival, nehézségeivel kapcsolatban. Annyi buktatón mentem már keresztül, és pontosan tudom, mi a túllépés módja. Ezen felül oktatni is szeretnék, előadásokkal segíteni más Gano Excel hálózatépítők munkáját. A jó az egészben, hogy ez egy másolható dolog. A kis házikóban egyébként még Boldogság is lakozik.
– Minden úton van olyan, hogy sorsdöntő csata: ezt megvívtad már, vagy ezután jön? Ha igen, akkor kivel vívod?
– Még nem történt meg. Az igazi csatámat saját magammal fogom megvívni. Szeretnék vállalkozói körökbe is betörni, nagy kihívás, hogy profi vállalkozókkal kössek üzleteket. Profinak kell lenni nekem is ehhez, de ettől néha megijedek, meginog az önbizalmam. Pedig már sokat bizonyítottam magamnak. Szóval ha eddig az MLM-ben fejlesztettem magam, mostantól az önfejlesztésen a hangsúly. Meg kell tanulnom a legjobbat kihozni magamból.
– Amikor nehézségeid voltak, ki és mi segített? Kik voltak a támogatók?
– A fő támogatóim a szponzorom, Dobosiné Ági és a Gano Excel-iroda dolgozói, különösen Kákonyi Éva, aki a kezdetektől fogva hasznos tanácsokkal lát el. A munkatársaimmal is folyamatosan gondolkozunk azon, hogyan lehet előre vinni, jól csinálni az üzletet. Oda-vissza segítjük egymást, és jó érzés, amikor visszajelzéseket kapok, mert ilyenkor azt élem meg, hogy figyelnek rám. A családomból támogat az anyukám is, ami sokat jelent nekem. A gyerekeim szkeptikusak továbbra is, de bízom benne, hogy jó példát állítok nekik abban, hogy nem csak hagyományos dolgokban lehet gondolkodni.
– Honnan a hős ereje, energiája?
– Belülről jön. Soha ennyi ideig nem voltam még egy cégnél sem. Sokat vánszorogtam, nem találtam a helyem, de itt, a Gano Excelnél belülről jön minden. Az erőm, energiám valahogy összhangban van a cég akaratával. Rengeteg támogatást és elfogadást kapok, itt vagyok otthon, itt vagyok önmagam.
– Mire vagy büszke?
– Büszke vagyok a 132 emberre, akik alattam vannak. Megtanulták általam, hogy csapatban könnyebb dolgozni. Kialakult például, hogy közösen rendeljünk, rendszeres találkozóink, munkarendünk legyen. Most már ők is beszélnek másoknak az üzletről, lassan-lassan belevágnak a sűrűjébe. Jó érzés, hogy csapatom van és hogy engem másolnak. A gyémántigazgatói szintemre is büszke vagyok, szívesen hordom a kitűzőmet. Luca, az ötéves lányom szokott biztatni: „Neked is van, nekem is kell!”. De persze nincs megállás, az idén az ezüst gyémántigazgatói szint elérése a cél, erre megyek rá.
– Te hogy látod, mi jellemző a régiós hálózatfejlesztésre?
– Sajnos nem a legpozitívabb a helyzet. Itt az MLM-et az emberek nem fogadják el, hagyományos munkára várnak, ahol egy helyben állva, ugyanannyi fizetésért ellehetnek valahogy. Nem szeretnek az emberek gondolkodni, és nincs lehetőségük a saját jövőjüket megváltoztatni. Ezért fontos a példamutatás. Ha én meg tudom csinálni, és elérem a nagy céljaim, sok ember számára motiváló lehet. Ez lendítene a környezeten is.
– Mit üzensz a kétkedőknek?
– 5 év kitartás! Soo Ling Lim mondta nekem egyszer, hogy egy MLM-hálózatban legalább öt év befektetett munka kell ahhoz, hogy az eredmények stabilan látszódjanak. Egyetértek vele, de addig ki kell tartani: ezért azt üzenem mindenkinek, hogy ne adja fel! A hős attól hős vagy győztes, hogy végigjárja a maga által kijelölt utat.
(Interjú: Pitó Katinka; képek: Gano Excel, Gusztonyi Melinda)