„Senki sem akar regisztrálni? Drágák a termékek?”
– kifogások és azok helyes kezelése
Békés megye megyeszékhelyén szerveztek találkozót a Gano Excel csapattagjai a központi iroda közreműködésével 2015. április 17-ére azért, hogy az üzleti és társasági életet felpezsdítsék Békéscsabán. Rendezvényünknek a város szívében, mégis festői környezetben, a Körös folyó partján elhelyezkedő Csabagyöngye Kulturális Központ adott helyet, ahogyan az a tavalyi regionális tréningünknél is történt.
A minden érdeklődő számára szabadon látogatható bemutató, amelynek keretében termékeinkről beszéltünk hiteles és élő tapasztalatmegosztásokkal tarkítva, 17:30-kor kezdődött. A helyi társszervezővel, Nyistyár Mária gyémántigazgatóval 15:30-tól 17:00-ig hívtuk össze a csapat azon tagjait, akik az üzleti tevékenységből is kiveszik részüket, valamint szeretnének bekapcsolódni abba, hogy megvitassuk az aktuálisan felmerülő problémákat, kihívásokat, valamint hogy bővítsük az üzleti rálátásunkat. A jó hangulat és a morál borítékolható volt, hiszen mi más várható egy olyan csapattól, akik találkozójukra készülve nemcsak jelenlétükkel, hanem ganodermás süticsodákkal is készülnek a társaiknak és az érkező vendégeknek, mindezt azért, hogy termékeink többféle, ötletes felhasználási módját népszerűsítsék. Mindig öröm látni, amikor egy cél érdekében összeszervezik tevékenységeiket az emberek, és ez Békéscsabán sem volt másképp.
Az előadó és a tréner szempontjából a legfontosabb az, hogy a megfelelő információ jusson el a hallgatóság, a csoport felé: ennek nem szabad sem túl kevésnek, sem nem túl soknak és feldolgozhatatlannak lennie. Így az elsődleges szempont az volt, hogy a közösségépítő beszélgetés közben előkerüljenek és megoldások szülessenek a hálózatépítők mindennapjaiban felmerülő hiányokra és nehézségekre, annak érdekében, hogy gyakorlati, használható tanácsokkal és megoldásokkal segíthessük egymás munkáját.
Milyen témák merültek fel? Miben akadnak el tagjaink?
Két főtémát emelnék ki ezúttal, és a példákon keresztül mutatom be, mennyire egyszerű válaszokkal lehet az általunk megkérdezett emberek kifogásait kezelni, esetleg elkerülni azokat.
Nem az első alkalom, és nemcsak Békés megye az egyetlen hely, ahol a következő mondatokat hallom hálózatépítőinktől üzleti elakadásukkor:
- „Az embereknek errefelé nincsen pénzük. Drágállják a termékeket.”
- „Mifelénk senki sem akar regisztrálni.”
Ugye te is találkoztál már ezzel a két gondolattal? Megkockáztatom azt is, hogy hasonló benned is felmerült már.
1.) Vegyük először a regisztrációs aggályokat, tehát hogy az emberek nem akarnak sehova sem beregisztrálni, és tartanak tőle, hogy adataikat megadják másoknak.
Valóban igaz, hogy hazánkban az MLM-cégek megjelenése óta sokan kerültek ki vesztesként a piramisrendszerből, és ha mi elkezdünk próbálkozni meggyőzni másokat, hogy ez most másmilyen cég, másmilyen a regisztrációs folyamata, meglehet, hogy vesztes csatába fogunk belemasírozni.
Mit tegyél ehelyett?
– Először a saját tapasztalatodból fakadó, ganodermával kapcsolatos terméktapasztalattal keltsd föl jelölted érdeklődését, és amikor megkérdezi, hogy hogyan juthat hozzá ehhez a termékhez, mondd el neki, hogy te tudsz segíteni benne. Tedd elé a Gano Excel aktuális árlistáját, amelyen egymás mellett szerepel a törzsvásárlói és az ajánlott fogyasztói ár. Mondd neki az utóbbira mutatva, hogy ennyiért veheti meg tőled. Semmi mást ne tegyél. Abban az esetben, ha elfogadja az árat, „nyertél” egy fogyasztót. Azonban ha – ránézve a két különböző árra – felteszi a kérdést, hogy mi a különbség oka, mondd el, hogy a törzsvásárlói ár az, amin te is beszerzed a neki tetsző terméket, azonban ha szeretne ő is ezen a kb. 30 százalékos kedvezményes áron vásárolni a cégtől, akkor egy egyszeri, 2850 forintos regisztrációs költség megfizetésével ő is ezen az áron kaphatja meg a terméket. Hagyd, hogy ő döntsön! Ezután természetesen meséld el, milyen adatok megadásával jöhet létre a szerződéses viszony a Gano Excel és közötte.
Nézzük csak a másik kifogást!
2.) „Az embereknek errefelé nincsen pénzük. Drágállják a termékeket.” – Hangzik a kijelentés, majd általában úgy folytatódik, hogy nem ismerek olyat, aki megvenné ennyiért. (Először is gondolj bele, hogy két embert, magadat és a szponzorodat már ismered, akik biztosak a választásuk helyességében, és nem tesznek ilyen kijelentést.)
Ellenérvek, kérdések, amiket ha felteszel, biztosan nem találkozol többé ezzel a kifogással:
– Egyre több ember költ már Magyarországon is az egészségmegőrzésre, azonban való igaz, hogy még mindig sokakról elmondható, hogy csak akkor „kapnak észbe”, akkor válik fontossá saját egészségi állapotuk, amikor az már nem szolgálja őket, azaz megbetegedtek. Ilyenkor viszont „mindent kipróbálnak, kerüljön az bármennyibe”, hogy mentsék a menthetőt.
Neked mint hálózatépítő, tanácsadó és életmódtréner, a munkád egyik része az, hogy felhívd az emberek figyelmét a prevenció szükségességére, hiszen olyan étrend-kiegészítőket javasolsz másoknak, amelyek a Ganoderma lucidum jótékony hatásával segíthetnek szervezetünknek.
– Vezesd le a következőt előtte egy papíron: az ajánlott fogyasztási mennyiség a termékeinkből napi 2-2 szem Ganoderma és Excellium kapszula párban szedve. Törzsvásárlói áron számolva ez 15.380 Ft. Ennyi pénzért 2 x 90 szem kapszulát kap. Számoljuk ki akkor a napi költségeket (2-2 kapszulával számolva): 15.380 Ft : 45 nap = 342 Ft. Tehát napi 342 forintot „kell” költenie arra, hogy az egészségét megőrizze, úgy, hogy közben képes és alkalmas a munkáját és a feladatait maximálisan elvégezni, bevételt teremteni. Tedd fel a kérdést neki, hogy mit gondol, egy esetleges megbetegedés mennyibe kerül neki naponta. Nem elég, hogy drága gyógyszerekre kell költeni, még a munkájából is kiesik, így kockára teszi bevételeit.
– Ha a Gano Excel kávéit vesszük alapul, kérdezd meg a jelöltedtől, hogy mennyibe kerül egy csésze kávé manapság szerinte? 240–560 forintig terjedő összeget fog mondani egy presszókávéra, 300–650 forintot kapucsínóra, attól függően, hogy az ország mely részén él. Számoljatok együtt ilyenkor!
GanoCafé Classic 30 tasak = 3510 Ft – 1 tasak = 117 Ft
GanoCafé 3in1 20 tasak = 3510 Ft – 1 tasak = 175,5 Ft
Kifogásként felmerülhet, hogy ez valóban így van, viszont a család és ő maga is nagy kávéfogyasztó, tehát naponta több csésze kávét isznak meg, és így már sokba kerül. Nyugtasd meg, hogy megérted, amit mond, és adj neki egy zacskó Classicot, hogy próbálja ki, mert az a jellemző, hogy a mi kávénk olyan kiegyensúlyozott hatást eredményez, hogy garantáltan elég lesz számára egy vagy két csésze kávé naponta. Ráadásul mindezt a pecsétviaszgomba jótékony hatásával elegyítve.
Tetszett a cikk? Szeretnéd, hogy a te csapatod is hasonló gyakorlati iránymutatást kapjon? Fellendítenéd az üzleti életet magad körül, de nem tudod, hogyan kezdd? Vedd fel velünk a kapcsolatot, érdeklődj a 06-1-796-1180-as telefonszámon vagy az info@ganoexcel.hu e-mail-címen!