Bánszky Judit 2008 óta a Gano Excel tagja. Jelenleg igazgatói szinten van, emellett számos más siker is fűződik a nevéhez, melyek mind egészséges életviteléből adódnak. A Tavaszi Országos Találkozón részletesen megismerkedhetünk Judit életmódtanácsaival, illetve tapasztalataival azzal kapcsolatban, miért érdemes a természettel közeli viszonyt ápolnunk és a gyógyszerek helyett inkább a természetes gyógymódokat alkalmaznunk.
Judit mesterségét tekintve reflexológus, életmódtanácsadó és terapeuta. Ezenkívül rengeteg területen tevékenykedik: jógatanfolyamokat és táborokat is szervez, ő a főszerkesztője az Életerő magazinnak, illetve a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének elnöke, egyszóval azzal foglalkozik, amit a legjobban szeret: az egészséges életmóddal. Kiegyensúlyozottságát jól jellemzi, hogy munkája mellett nyolc gyermekére is jut ideje.
Judit a 70-es években ismerkedett meg először a reflexológiával. Ezután hamar elmélyedt és tapasztalatokat szerzett a természetgyógyászat, a fizioterápia és a reflexológia területein. A 80-as évek közepén oktatni kezdte a reflexológiát. A magyar városok nagy részében már tartott előadást, de meghívták Dániába, a Nemzetközi Reflexológiai Konferenciára is. Két évig szerkesztette a Blikk című lap természetgyógyászati rovatát, de emellett még számos más magazinba is írt cikkeket. 1993-ban mentorával, Dr. Oláh Andorral megalapították az Életerő című havi életmód magazint, melynek azóta is főszerkesztője.