A Kulcsemberképző alatt felmerült problémaként, hogyan lehetne a 20-as, 30-as korosztállyal együttműködni. Ha neked is gondot okoz a kapcsolatteremtés és a közös munka a fiatalabb korosztállyal, olvasd el az alábbi cikket, hogy jobban megismerhesd a preferenciáikat.
A millenniumi vagy Y generáció az 1980 és 1995 között születetteket jelenti. Őket általában technikai hozzáértéssel, jó szociális készséggel, optimizmussal és multitasking (két vagy több tevékenység adott idő alatt történő párhuzamos végzése) képességgel jellemzik, de gyakran rossz hírnévnek örvendenek a munkához való hozzáállásuk miatt. A valóságban az Y generáció tagjai ugyanolyan sokszínűek és sokoldalúak, mint bármely más nemzedék. Ha gondjaid támadtak a fiatal felnőttekkel való együttműködés terén, próbálj meg kapcsolatba lépni velük az értékeik mentén, bízz rájuk saját projekteket, és kommunikálj velük nyíltan.
1. módszer: Kapcsolódj a céljaikhoz
1. Vedd figyelembe, hogy a millenniumiak szeretnék egyensúlyba hozni a munkájukat a magánélettel! Az Y generációsok általában nem akarják háttérbe helyezni a saját boldogságot a szakmai előmenetel kedvéért, és mint olyan, nem hajlandóak a magánéletüket feláldozni a munkájukért.
Ez nem azt jelenti, hogy nem képesek keményen dolgozni – a munkaidejük alatt rendkívül keményen dolgoznak, de elvárják, hogy a szabadidejük alatt (például a hétvégéken és éjszaka) ne zaklassák őket.
2. Ismerd fel, miben mérik a termelékenységet! Ők általában úgy vélik, hogy az eredményt nem a munkaórák számával kell mérni, hiszen dolgozhat valaki 8 órán keresztül úgy, hogy azzal a cég érdekeihez semmi különössel nem járul hozzá. Az Y generációsok ehelyett az általuk elvégzett munka minőségével számolnak. Például egy fiatal munkavállaló jobban érzi magát, ha 6 óra alatt befejez egy nagy projektet, mint ha 8 órán keresztül e-mailekre válaszolgatott volna.
3. Legitimáld a munkájukat! Az Y generáció tagjait gyakran úgy sztereotipizálják, mint akiket „megillet” valami. A valóság azonban az, hogy nem szeretnének egy nagy gépezet fogaskereke lenni, hanem olyan projektekben kívánnak részt venni, amelyek a vállalat vagy a világ számára fontosak. Bízz a millenniumokra saját projektet vagy szerepet egy nagyobb projektben.
4. Adj olyan munkát, ami számít! A millenniumok akkor léptek be a munkaerő-piacra, amikor számtalan vállalat és újonnan alakuló munkahely kínált állást akár naponta, így nem érzik annak szükségét, hogy olyan vállalkozásnál maradjanak, amelynek értékei nem egyeznek a sajátjukkal. Ebben az esetben a cégnek törekednie kell arra, hogy etikus és tisztességes legyen, és olyan küldetést vállaljon fel, amely arra törekszik, hogy a világ jobb hellyé váljon. Ez a vállalat alkalmazottaira is jó hatással lesz.
2. módszer: A sikeres munkahely létrehozása
1. Együttműködő munkahelyi kultúra ápolása. Hozz létre közösségérzetet azáltal, hogy arra ösztönzöd az embereidet, hogy dolgozzanak csapatként, beszéljék át egymással a munkájukat, és tartsanak kávészünetet. A millenniumok inkább az együttműködést preferálják a versennyel szemben, de egymagukban is jól tudnak dolgozni, feltéve hogy együttműködő munkakultúrával támogatják őket.
2. Rugalmas munkaidő. Az egyik általános félreértés az, hogy a mostani fiatal felnőttek kevesebb óraszámban akarnak dolgozni. Ez nem egészen van így, de az igaz, hogy szeretnék, ha kicsit rugalmasabb lenne a környezetük. Ez a preferencia azonban nem tőlük származik – ugyanannyi nem Y generációs érvel a rugalmas munkaidő mellett. Jó lenne tehát fontolóra venni a korai érkezés és korai távozás lehetőségét, vagy a kései érkezést-kései távozást, vagy egy olyan napot, amikor a munkavállalók otthonról dolgozhatnak.
3. Ne bónuszokkal próbáld ösztönözni őket! Ez egy általános félreértés, hogy az Y generáció azokat a vállalatokat választja, amelyek például ingyenes étkezést kínálnak. Bár egy ilyen bónusz ösztönzést jelent minden alkalmazott számára, a vizsgálatok szerint a fiatalabbak inkább olyan dolgokat preferálnak, mint az etikus munkahely, vagy egy közösségközpontú vállalat.
3. Kommunikáció az Y generáció tagjaival
1. Gyakorold a gyors reakciót! A fiatal felnőttek sokszor kérnek tanácsot vagy véleményt. Válaszolj gyorsan az e-mailre, még akkor is, ha csak röviden írsz, vagy tájékoztasd őket arról, hogy kérdésük része egy olyan nagyobb megbeszélésnek, amelyet később tervezel megvitatni a nap vagy a hét folyamán.
2. Helyezd el az elvárásokat! A millenniumoknak olyan elvárásai lehetnek, amelyek számodra ésszerűtlennek vagy furcsának tűnhetnek. Az első lépés annak a felismerése, hogy ezek az elvárások a jelenlegi életükben uralkodó nyomásból származnak. A legjobb az, ha beszélsz velük, és megpróbálod megérteni a problémáikat, miközben ésszerű határokat húzol. Például a hallgatói hitelek kifizetése vagy a lakóhely megtalálása az egyre instabilabb ingatlanpiacon a munkahelyen csapódhat le, mondjuk a gyors előrelépés kívánásának képében. Válaszolj az ilyen aggodalmakra azzal, hogy elmagyarázod, hogy bár egy hónapon belül nem lehet előmozdítani a karrierjüket, vagy egy éven belül valamilyen igazgatói pozíciót elérni, a karrierépítés lehetősége adott.
3. Adj rendszeresen visszajelzést! Nem kell minden hónapban hivatalos értékelést írnod, de rövid és informális véleményt adhatsz hetente vagy akár naponta. A millenniumok értékelik az átláthatóságot, és az elvárásaid ismerete (illetve mikéntje) segítenek nekik megfelelni, sőt meghaladni az elvárásokat.
4. Ne érezd úgy, hogy csak pozitív visszajelzést kell adnod! Ugyan az Y generáció tagjai valóban értékelik a gyakori dicséretet és az átláthatóságot, nem minden megnyilvánulásodnak kell pozitívnak lennie. Általánosságban elmondható, hogy a fiatal felnőttek nagyra értékelik, ha őszinte, pontos visszajelzést kapnak arról, amit csináltak, még akkor is, ha ez a visszajelzés negatív.
5. Állíts fel mentorláncot! Az ezredforduló előtt születetteké az a generáció, amely a leginkább nyitott a mentorálás és a coaching fogalmára. Értékelik a „tapasztaltabb” csapattagok tanácsát, és élvezik, hogy valakivel beszélhetnek a munkáról. A mentornak olyan személynek kell lennie, aki hajlandó megválaszolni a munkával és a cég egészével kapcsolatos kérdéseket, és aki nem fél attól, hogy egy kis időt vesz igénybe minden héten a bejelentkezés.
6. Használd a technológia vívmányait! Telepítsd a Skype-ot, hogy részt vegyél a munkatársaid hatékonyságának növelésében. Ez segíthet lerövidíteni a hosszú megbeszéléseket, a túlzott e-mailezést vagy egyéb, nem túl produktív szokásokat.
4. módszer: Nemzedékek közötti kapcsolódás
1. Ismerd fel, hogy a sztereotípiák nem igazak! Az elképzelések ellenére a munkahelyeken a különböző generációk között nincs igazi különbség. Valójában az Y generáció tagjainak ugyanazok a karriercéljai vannak, mint bármely más nemzedéknek. Az előző generációk fiatalkori igényei és viselkedése nagyon hasonlóak voltak a mostani fiatalokéhoz. Azaz a mindenkori huszonévesek nem olyan különbözőek, mint gondolják az idősebbek.
2. Ne gondold, hogy a millenniumiak abnormális ütemben váltanak munkát! Sokan úgy vélik, hogy az ezredforduló előtt születettek egyik munkahelyről a másikra ugranak. Habár az Y generáció nemzedéke gyakrabban vált munkahelyet, mint a második világháború után született nemzedék tagjai, a helyzet az, hogy az Y-ok rendszerint hosszabb ideig dolgoznak egy helyen, mint X generációs társaik.
3. Harcolj a káros sztereotípiákkal! Ne felejtsd el, hogy egyetlen generációt sem lehet összefoglalni pár mondatban. Csak azért, mert találkozol egy lusta vagy nem hatékony huszonévessel, még nem jelenti azt, hogy minden millenniumi olyan. Legyél nyitott, és emlékezz rá, hogy az Y generáció tagjai alapvetően ugyanolyanok, mint te vagy!
Forrás: WikiHow