A szombati Országos Találkozón Németh Mária is előadást tart, előadásának címe: Egészségmegőrzés ganodermával. A ganoderma hatásairól fog többet elárulni, valamint megtanulhatjuk tőle, hogyan lehet a lehető legjobban megtartani egy termékbemutatót. Kitér majd arra is, hogy miért éri meg Ganoderma lucidummal és a Gano Excellel foglalkozni. Számos tapasztalatból vett tanáccsal lehetünk majd gazdagabbak, melyek gyakorlatban is segítenek a sikeresebb hálózatépítésben.
Mária, akit mindenki Mayának szólít, saját elmondása szerint „autodidakta túlélő”, aki mindig a test, a lélek és a szellem harmonikus hármasára törekszik. Közgazdász, matematika és testnevelés szakos tanári diplomák mellett gyógymasszőri végzettsége is van. Emellett infrahőkamera-kezelő, és diagnosztizáló képesítésekkel rendelkezik, így nem véletlen, hogy elengedhetetlen számára az egészséges és kiegyensúlyozott élet. A friss levegő és a mozgás fontosságát személyes küldetésének tartja. A Ganoderma lucidummal 2002-ben találkozott először, amikor Magyarországon még nem volt elterjedt. Azóta használja, hiszen bevallása szerint rendszeres fogyasztása egy gyógyíthatatlannak mondott betegséget segített neki túlélni. A network- és direkt értékesítési szakmában már 25 éve aktívan dolgozik, nemcsak értékesítőként, hanem vezetőként és trénerként is, magánéletében pedig egy felnőtt fiú büszke édesanyja.