Július elsejével átléptünk az év második felébe, ami reményeink szerint legalább annyira vagy még izgalmasabb és mozgalmasabb lesz a Gano Excel Magyarország életében, mint az első volt. Megmutatjuk, hogy mivel is töltöttük ezt a sűrű hat hónapot, melyben veletek együtt dolgoztunk közösen a cég és a saját sikeretekért.
Január
• Az új Malajziai Promóció
Az évet a világszerte népszerű Gano Excel promócióval indítottuk. A Malajziai Promóció nyertesei egy felejthetetlen álomutat nyernek Malajziába, a Gano Excel hazájába, akár másodmagukkal. Mindehhez teljesíteniük kell a promóció feltételeit, amelyre majdnem egy év áll rendelkezésre. Kíváncsian várjuk, kik lesznek azok a szerencsések, akik eljutnak a 2017-es malajziai útra. (A tavalyi egyébként a cég 20. évi fennállásnak jubileumi útja volt.)
• Koffeinfesztivál
Idén először rendezték meg Budapesten a Koffeinfesztivált, aminek jelmondata a „Maradj ébren velünk!” volt. A fesztiválon az előadások és koncertek mellett mindenféle koffeintartalmú étellel és itallal ismerkedhettek meg a látogatók. Itt népszerűsítette a Gano Excel termékeit Tóth Anna Gyöngyi gyémántigazgató.
Február
• A február a készülődés jegyében telt, hiszen a Malajziai Promócióban résztvevő tagoknak március elsejével adódott utoljára lehetőségük elkezdeni a feltételek teljesítését. Az irodában ekkor már javában zajlottak az előkészületek a tavaszi Országos Találkozóra.
Március
• Tavaszi Országos Találkozó
Március 19-én került megrendezésre az év első Országos Találkozója, amelyen Kalászné Gelencsér Ilona, Németh Mária, Bánszky Judit, Véghelyi Árpád, Nyíri Zoltán és Soo Ling Lim is előadást tartott. A nap házigazdája Szőllősi Szabolcs volt. A résztvevők a nap folyamán rengeteget tanulhattak a termékekről és az egészséges életmódról, illetve sok jó tapasztalattal térhettek haza.
• Meghosszabbított Malajziai Promóció
Az Országos Találkozón jelentette be Soo Ling Lim, a Gano Excel general managere, hogy a menedzsment két hónappal meghosszabbította a Malajziai Promóció teljesítésének határidejét, így a résztvevők akár május folyamán is elkezdhetik a feltételek teljesítését.
Április
• Új nemzetközi honlap
Áprilisban startolt el a www.ganoexcel.com új nemzetközi honlap, mely magyar nyelven is elérhető. A honlapon rengeteg kiegészítő információt lehet találni a termékekről és a cégről. A Gano Excel mérföldköveit is láthatod a honlapon, amellyel az Országos Találkozó résztvevői találkozhattak először Magyarországon.
• Kovács Sándorné termékbemutatója
Kovács Sándorné, a Gano Excel gyémántigazgatója április 7-én tartott termékbemutatót Teskándon, a falu egészségdélutánjának keretében. A Kemence-házban megtartott rendezvényre látogatók között néhány potenciális ügyfél is megjelent.
• Az idei első termékorientált tréning
Április 23-án tartottuk meg új tréningsorozatunk első alkalmát, amelyen a termékek kerültek a középpontba. A tréningek a termékek összetevőiről, hatásukról, felhasználási módjairól szóltak, de a résztvevők a hatékony termékajánlásról is hallhattak, valamint a motivációs tréning sem maradhatott el.
Május
• Womanity Fesztivál
Idén másodjára rendezték meg a népszerű Womanity Fesztivált, ahol az esemény nevéből adódóan a nők kerültek középpontba. A fesztiválon a szépségápolási és a baba-mama termékek, szolgáltatások mellett az egészségmegőrzésre is nagy hangsúlyt fektettek. Május 15-én a Gano Excel Tóth Anna Gyöngyi gyémántigazgató által képviseltette magát.
Június
• Dobosi Péterné Ági cég- és termékbemutatója
Egyik legaktívabb tagunk, Dobosi Péterné Ági gyémántigazgató cég- és termékbemutatót tartott június 14-én Veszprémben. A rendezvényen 20-nál több érdeklődő vett részt, akik a Gano Excel termékeinek hatásaira voltak kíváncsiak.
• Újabb termékorientált tréning
A tréningsorozat legutóbbi alkalmát június 25-én tartottuk meg központi irodánkban. Az eseményen folytattuk a termékek hatásainak és felhasználási módjainak részletezését, de a jelenlévők a hormonjógával is megismerkedhettek Bánszky Judit jóvoltából.
Köszönjük nektek, hogy ilyen aktívan tölthettük az év első felét! Dolgozzunk együtt azon, hogy a következő fél év még mozgalmasabb és produktívabb legyen!